Nemcsak a munkahelyi, hanem a pedagógusok saját, otthoni számítástechnikai eszközeibe is bele szeretett volna nézni az egyik tankerület, ám az ehhez szükséges beleegyező nyilatkozatot végül visszavonták - tudta meg a Népszava a Klebelsberg Központtól (KK). Az állami iskolafenntartó ezt azzal magyarázta, hogy a digitális munkarend véget ért, így nincs szükség a tanárok privát, de a távoktatásban is használt számítógépeinek, okostelefonjainak "biztonsági céllal" történő ellenőrzésére.
A pedagógusoknak márciusban küldtek ki megállapodás-tervezetet, amit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tett közzé. Ennek aláírásával az érintett tanárok felhatalmazhatták volna a tankerület munkatársait, hogy egy előre egyeztetett ellenőrzés során betekinthessenek a munkához használt eszközökbe - akár távoli hozzáféréssel is.
Bár a tervezetben kikötötték, hogy magánjellegű tartalmakat nem néznek meg, a PDSZ szerint erre nem volt valódi garancia, a dokumentumban ugyanis az is szerepelt: ha egy adott fájl elnevezéséből nem derül ki egyértelműen, hogy magánjellegű, azt is megnyithatják. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint egy ilyen megállapodás megkötése önmagában nem ütközik jogszabályba, ugyanakkor a munkáltatónak a magáncélú adatok megismeréséhez semmilyen esetben sincs joga.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat