A hatóság keretében működő Koncessziós Tanács feladata az egységes állami koncessziós joggyakorlat kialakítása, továbbá a koncesszióra vonatkozó jogszabályok alkalmazását elősegítendő ajánlások, iránymutatások, közlemények, tájékoztatók kiadása és útmutatók készítése. A tanács úgy határozott, hogy tevékenysége első lépéseként a korábbi koncessziós szerződéskötési gyakorlatokat fogja értékelni.
A hattagú tanács elnöke Biró Marcell, az alakuló ülés során megválasztott alelnöke Rigó Csaba Balázs, tagjai Murányi Ernő, Kovács László, Nagy László és Gonda Bence.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2021. október 1. napjával jött létre azzal a céllal, hogy kiszámítható szabályozási és működési környezetet teremtsen egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt ágazatok számára.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat