Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pénteki Facebook-bejegyzésében arra reagált, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdai tájékoztatása szerint november végétől szünetel a Mol Bubi a közbringarendszer megújításának előkészítő munkái miatt.
Kiemelte: a kormány felkészítette az egészségügyet és számos intézkedést hozott a járvány lassítása érdekében, mint például a parkolás ingyenessé tétele és a járatsűrítés elrendelése.
Kapcsolódó
Szentkirályi szerint 2020 tavaszára a MOL Bubinak Budapesten már százezer regisztrált használója volt, ami jól mutatja a program népszerűségét. Arról nem is beszélve, hogy a közbringarendszer is hozzájárul a közösségi közlekedés csúcsidei zsúfoltságának enyhítéséhez és a biztonságos napi közlekedéshez - jegyezte meg a kormányszóvivő.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy