A közlemény szerint a felhasználók új terméket már nem vásárolhatnak a rendszerben, de november 29-ig még használhatják a bicikliket. Jövőre új, a városi közlekedés fejlődő igényét kielégítő közösségi kerékpár-szolgáltatás lesz elérhető.
A BKK az október 28. után vásárolt 100 forintos havi bérletek árát teljes egészében visszafizeti, és azokat is kompenzálja, akiknek negyedéves, féléves, illetve éves bérlete a leállás után jár le.
Kapcsolódó
A társaság a kompenzáció pontos módjáról később ad tájékoztatást.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy