A 14 hitelből álló csomag előtörlesztéséről az ÁKK finanszírozási bizottsága határozott még július 11-én. A döntés célja egyebek mellett az, hogy az állam devizaadóssága a tervezett szint alatt maradjon, de szerepet játszott benne a költséghatékonyság is. A hitelek esedékesség előtti kifizetését az elmúlt hónapok kedvező forintpiaci folyamatai és az állampapírok lakossági értékesítésének együttes hatásai tették lehetővé. Az ÁKK szakemberei előtörlesztésre a legkedvezőtlenebb kondíciókkal rendelkező hitelek közül választottak - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.
Az önkormányzati adósságkonszolidáció során az állam 2011 óta összesen 1368,9 milliárd forint adósságtól szabadította meg az önkormányzatokat, melyből 1190,1 milliárd forint átvállalását az ÁKK valósított meg. (A fennmaradó 178,8 milliárd forint adósság átvállalása a Magyar Államkincstár által nyújtott törlesztési célú állami támogatással történt). Ebből a 1190,1 milliárd forintból 2014. június 30-ig 363,7 milliárd forintot törlesztett az adósságkezelő, a június 30-án fennálló tartozásállomány 838,1 milliárd forint volt. (A két állomány közötti különbség a hitel-felvételkori és a jelenlegi forint devizaárfolyam eltéréséből adódik.)
Az ÁKK most az idén átvállalt 403,6 milliárd forint negyedét, 107 milliárd forintot törleszt. Így a költségvetés adóssága tovább csökkenhet. Az ÁKK adatai szerint a központi költségvetés adóssága 24948 milliárd forint volt. A héten a ÁKK már törlesztett egy egymilliárd eurós kötvénycsomagot, ami további 310 milliárddal csökkentette az adósságot - a most bejelentett 107 milliárd pedig - vélhetően - a következő napokban-hetekben jelenik meg az adósságmutatóban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat