Négy cseh repülőgép érkezik márciusban Magyarországra, hogy ezzel elégítsék ki a Magyar Honvédség kiképző és felderítő légijármű-szükségleteit - írja a Magyar Idők. A légierő Jak-52-es kisgépeinek pótlására még tavaly írt ki pályázatot a Honvédelmi Minisztérium (HM). A tenderen a cseh Zlin Aircraft lett a győztes, amely mintegy nettó 363 millió forintért szállítja le a repülőgépeket. A szerződés értelmében két típust vásároltak meg a honvédségnek.
A hadsereg tavasszal két Zlin Z-242L típusú kiképző kisgéppel és két Zlin Z-143LSi típusú felderítő és futárgéppel bővítheti a repülőgép-állományát.
A kiképzőgépek érkezése az első fontos lépés a magyar pilótaképzés átalakításában, illetve fejlesztésében. A Z-242L típusú, kétüléses gépekkel ugyanis kezdő hajózókat oktathatnak, akik az alapok elsajátítása után átülhetnek majd azokba a sugárhajtású, közepes repülőgépekbe, amelyeket a hadrendből kivont L-39-es légi járművek helyett tervez beszerezni a honvédség.
Ezt követheti a kiképzés utolsó szakasza, amikor már a Gripeneken oktatják a vadászpilóta-jelölteket. Ezzel és a már jól bevált szimulátorok segítségével a tervek szerint biztonságosabban és saját erőforrásokkal is megoldható lesz a leendő vadászpilóták felkészítése. Mivel a megvásárolt "csomag" tartalmazza a repülőgépek mellett azok tartozékait, földi kiszolgálóberendezéseit, valamint a repülőgép-vezető és repülőműszaki állományának képzését is, a légierő műszaki szakemberei is hasznos ismereteket szerezhetnek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat