"Dorkota Lajos (képünkön), a MEKH elnöke, a mai napon két elnökhelyettest nevezett ki. Az általános elnökhelyettesi széket már korábban betöltötték. Szalóki Szilvia közszolgáltatásokért felelős elnökhelyettesi pozícióban folytatja munkáját. 2013. január 1-től ő volt a MEKH jogelődjének víziközmű-szolgáltatás felügyeletéért felelős elnökhelyettese egészen a MEH jogállásának megváltozásáig.
A nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettesi pozícióra Nyikos Attila kapott kinevezést. Ő korábban a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon vezette a Nemzetközi Főosztályt. Általános elnökhelyettesnek már korábban Paróczai Csabát nevezte ki Dorkota Lajos, aki a Fejér Megyei Kormányhivatalban is segítette munkáját.
A Magyar Közlönyben július 25-én megjelent Szervezeti és Működési Szabályzat lehetővé teszi a Hivatal hatáskörébe tartozó közszolgáltatások még hatékonyabb felügyeletét és ellenőrzését. Az elnök és a kinevezett három elnökhelyettes irányításával az új szervezet elsődleges célja a felelős, fogyasztóközpontú piacszabályozás" - fogalmaz a szervezet közleménye.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat