A magyar gazdaság a második negyedévben 5,2 százalékkal nőtt, amellyel második helyen áll az uniós tagországok rangsorában. Ezt a hazai és nemzetközi elemzők is egyre inkább elismerik, kedvező irányba módosítva a Magyarországra vonatkozó gazdasági prognózisokat - mondta az MTI-nek Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.
2010-hez képest így már közel 30 százalékkal növekedett a magyar gazdaság, a bővülés dinamikája pedig stabil alapokon nyugszik. Az elért eredmények megvédéséhez az eddigi munkát folytatni kell - tette hozzá. A foglalkoztattak létszáma tartósan meghaladja a 4,5 milliót, 10 százalék felett emelkednek a keresetek, az első félévi, öt százaléknál nagyobb gazdasági bővüléssel pedig Magyarország az uniós tagállamok rangsorában a második helyen szerepel.
Kapcsolódó
Az első félévben az adósságráta 68,2 százalékra csökkent, míg a költségvetés helyzete stabil, a hiány a bővülő családtámogatások és végrehajtott adócsökkentések mellett is év végére az 1,8 százalékos szintet érheti el. Mindezekből az látszik, hogy kiszámítható gazdasági környezet biztosítja a növekedéshez szükséges feltételeket.
A hazai és nemzetközi előrejelzésekben sorra kedvező irányba módosulnak a növekedési várakozások, ez a szaktárca szerint a lassuló világgazdasági környezetben is a tervezettnél magasabb, 4,6 százalék lehet - mondta az államtitkár. Tavasszal a Standard & Poor's és a Fitch Ratings hitelminősítők már a befektetésre ajánlott kategórián belül is egy szinttel, stabil kilátással javították besorolásukat, míg a World Economic Forum (WEF) legfrissebb versenyképességi rangsorában szintén előrébb tudott lépni Magyarország - emelte ki az államtitkár.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat