Kiemelkedő, háromszoros kereslet mellett összesen 1,75 milliárd euró értékben bocsátott ki 10 éves futamidejű államkötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A sikeres kötvénykibocsátás azt mutatja, hogy a befektetők a háborús válság ellenére is bíznak a magyar gazdaságban – közölte a Pénzügyminisztérium kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a tranzakció több szempontból is kedvező Magyarország számára: javítja az államadósság hátralévő átlagos futamidejét, segíti a jövőre lejáró adósságok előtörlesztését, valamint hozzájárul ahhoz, hogy az államadósság finanszírozása több lábon álljon.
A kötvénykibocsátással a devizaadósság aránya továbbra is a teljes adósságon belül kijelölt 30 százalékos referencia-tartomány alatt marad – amely jóval kedvezőbb a 2010-es 50 százalékos szintnél. Legutóbb idén januárban bocsátott ki devizakötvényt az ÁKK, 4,25 milliárd dollár értékben háromszoros befektetői érdeklődés mellett – írták.
A magyar kormány adósságkezelői céljai változatlanok, az államadósság csökkentését folytatni kell, miközben az adósság finanszírozásában a belföldi forrásokra kell helyezni a hangsúlyt – tették hozzá.
Az elmúlt évek adósságkezelésének köszönhetően a családok arányát 3 százalékról 20 százalék fölé emeltük az adósságfinanszírozásban, valamint az államadósság kamatkiadásainak közel 80 százalékát hazai lakossági és intézményi befektetők felé fizeti az állam. A hazai megtakarítások hozzájárulnak az infláció letöréséhez és biztos alapot teremtenek a jövőbeli gazdasági növekedésnek
– fogalmazott a PM.
A mostani tranzakció sikere azt jelzi, hogy a befektetők továbbra is bíznak a magyar gazdaságban. Ezt a bizalmat a hitelminősítők is igazolták: a múlt héten megerősítette a magyar államadósság besorolását és kilátását a Moody's. A nemzetközi hitelminősítő továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot, várakozása szerint a magyar gazdaság jövőre visszatér a magas ütemű növekedési pályára, miközben a kormány jelentősen csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot – áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe