A lap információi szerint tavaly ugyan kevesebben éltek ez alatt a határ alatt, mint egy évvel korábban, de még mindig nem jobb a helyzet, mint a gazdasági válság előtt.
Ennél sokkal rosszabb hír, hogy a legnagyobb gond változatlanul a gyermekes háztartások körében van, közülük arányaiban több mint kétszer annyi család él a létminimum alatt, mint a gyermeket nem nevelőknél. Ez pedig megkérdőjelezi a kormány családtámogatási intézkedéseinek hatékonyságát.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával a Policy Agenda munkatársai idén másodszor számították ki a létminimum értékét, miután 2015-ben a KSH - módszertani okokra hivatkozva - beszüntette az adatok ilyen típusú összesítését.
A tavaly ilyenkor nyilvánosságra hozott 2015-ös magyar létminimum értéke egy főre havi 88 016 forint volt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson