Február 21-én pénteken, a lomok kikészítésével - elsőként az V. kerületben - megkezdődik az idei lakossági lomtalanítás - derül ki a FKF Nonprofit Zrt. (FKF) tájékoztatójából.
A kerületeket körzetekre osztotta a cég, azért, hogy a lomokat koncentráltan szállíthassák el, így rövidebb ideig lesz rumli egy-egy területen. Az FKF arra kéri a lakosságot, hogy tartsák be a lomtalanítási szabályokat és csak úgynevezettt nagydarabos, nem veszélyes hulladékot helyezzenek ki a körzetükre vonatkozó kikészítés napján 18 óra után.
A lomok kihelyezési időpontjainak betartását a kerületi közterület-felügyeletek, illetve a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai ellenőrzik, akik szükség esetén intézkedhetnek. Közterület-szennyezési szabálysértést követ el, aki a jelzettől eltérő időpontban, vagy nem a kijelölt helyre rakja ki a lomokat, a bírság összege pedig elérheti a 150 ezer forintot.
A lomtalanítás 950 ezer fővárosi háztartást érint, ők 7-10 nappal az adott körzetben kezdődő lomtalanítást megelőzően kapnak tájékoztatást arról, hogy mikor tehetik ki a nem használt dolgaikat az utcára.
A V. kerület után várhatóan az I. kerület következik (február 22.), majd a XIX. kerületben (február 23-tól március 2-ig) lesz lomtalanítás, utána pedig a XIII. kerület: következik (március 4-től március 11-ig). Arra, hogy a többi kerületekben mikor lesz a lomtalanítás az FKF később frissülő - itt elérhető - listája ad választ.
A lomtalanítási szabályokról ebben a cikkünkben és az FKF összefoglalójában olvashat részletesen.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint