Bár a budapesti nemzetközi repülőtéren a járatok száma még elmarad a járvány előttitől, a magyar és a koszovói légtér forgalma meghaladta a 2019-est – írja az airportal.hu
97 ezer le- és felszálló Ferihegyen
A portál kiemeli, minden korábbi rekordot megdöntött a Magyarország légterén átrepülő járatok száma 2022-ben: a magyar légiforgalmi irányítók 785 227 repülőgép biztonságos átrepülését biztosították tavaly, ez a gépmozgásszám az előző évi forgalmat 31, míg a járvány előtti 2019-est 3 százalékkal haladja meg, de még a korábbi 2018-as rekordnál is 1 százalékkal magasabb. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a le- és felszálló járatok száma 97 301 volt tavaly a HungaroControl adatai szerint, amely a 2021-es forgalomhoz képest jelentős, 80 százalékos emelkedést mutat, de a járvány előtti év forgalmától még mintegy 20 százalékkal elmarad.
Koszovó felett is magyar légi navigációs szolgálat
A HungaroControl légiforgalmi irányítói és repüléstájékoztatói által Magyarország légterében kezelt teljes forgalom 947 194 volt 2022-ben, amely az előző évihez képest 75 százalékos bővülés, a járvány előtti év forgalmát pedig 0,26 százalékkal haladja meg – olvasható az airportal cikkében.
Rekord nagyságú volt a Koszovó feletti magas légtér forgalma is (ennek irányítását a NATO megbízásából látja el a magyar légi navigációs szolgálat). Itt 144 247 járatot kezeltek a magyar irányítók. A HungaroControl légiforgalmi irányítói és repüléstájékoztatói összesen 1 091 441 járat, azaz legalább 150 000 000 utas biztonságos közlekedését segítették 2021-ben Magyarország és Koszovó légterében.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)