Kiss Anita elmondta, a futópálya betonszerkezete egy ponton meglazult, az elváló betondarab pedig kilyukasztotta a Wizz Air Stockholmból 18.20 órakor érkező Airbus A321-esének kerekét.
A Flightradar24.com radarképe szerint több Wizz Air- és Lufthansa-járat mellett a Finnair, a Ryanair, a Travel Service és az Austrian Airlines egy-egy gépe is a légtérben várakozott, többségük Bécsben, illetve Pozsonyban száll le.
Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek megerősítette az információkat. Elmondta, a felújítás alatt lévő, 2-es pályát csak csütörtökön adják át, ezért a repülőtér nem tud járatot indítani és fogadni. A szóvivő szerint a sérült pályán gyorsjavítást kellett végrehajtani.
Vége a zárnak
Nem sokkal 20 óra előtt befejezték a rendkívüli pályakarbantartást a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, így a légikikötő ismét fogad és indít járatokat - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az MTI-vel.
A repülőtéren 28 járat várakozik indulásra, a Flightradar24.com radarképe szerint a légtérben 17 gép várakozik landolásra.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező