Az ügy a vádelőkészítés szakaszába lépett, jelenlegi határideje december 11-e. Ez a határidő egyszer meghosszabbítható - tette hozzá a főügyészség.
Az atlatszo.hu információja szerint a nyomozó ügyészek vádemelést javasolnak a jobbikos politikus ügyében.
A Legfőbb Ügyészség 2014 tavaszán az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt kezdeményezte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az eljárásnak a kémkedéssel foglalkozó része titkos.
Emellett költségvetési csalás miatt is folyik eljárás Kovács Béla ellen. Ebben az ügyben az unió csalás elleni hivatala, az OLAF tett feljelentést tavaly nyáron. Kovács Béla mentelmi jogát idén májusban függesztették fel.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég