Kavalecz Imre közölte: hétfő délelőtt fél tízkor a rendőrség lezárta a Keleti pályaudvar csarnokát, majd tíz órakor a pályaudvar teljes területét. A Keleti pályaudvar ezért ideiglenesen - bizonytalan ideig - nem indít és nem fogad vonatokat.
A fővárosba érkező utasoknak azt javasolják, hogy az elővárosi állomásokon, megállóhelyeken szálljanak le a vonatról és a városi közösségi közlekedési járművekkel folytassák útjukat - közölte a referens.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) arról tájékoztatott, hétfőn 9 óra körül a Keleti pályaudvaron szolgálatot ellátó rendőrjárőrt egy vasútőr arról értesítette, hogy elhagyott csomag van a Keleti pályaudvar nagycsarnokában.
A rendőrség intézkedett a csomag tűzszerészeti átvizsgálásáról; ennek befejezéséig zárták le a pályaudvart - közölte a BRFK.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező