A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a 7 milliárd forint a 2020-as költségvetésben szerepel majd, tehát akkor indulhat a felújítás, amelynek része lesz a Lánchíd járdáinak a szélesítése is. Amennyiben a főváros nem tartja be az említett 18 hónapos határidőt, úgy annak jogkövetkezményei lesznek - áll a határozatban.
A kormány megvizsgáltatja, hogy miként lehetne a Lánchídon csökkenteni a forgalmat a Clark Ádám és a Széchenyi tér, továbbá a József Attila utca átalakításával.
Kapcsolódó
A 2-es villamosvonal felújításához, a Millenniumi Földalatti Vasút fejlesztéséhez, valamint az alsó rakpart általános forgalomcsillapításához igazodva pedig egy másik vizsgálatot kell elvégezni. Ebben szerepel a Vigadó térhez kapcsolódó, az alsó rakpartot lefedő, közösségi térként funkcionáló terasz és annak rakparti gyalogos kapcsolatainak a kialakítása.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Őrületes felajánlást tett Djokovic
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják