Mint arról korábban beszámoltunk, az ÁSZ jelentésében leszögezi: a haderőreform óta a minisztérium lényegében változatlan struktúrával és létszámarányokkal működik, mint a közel kétszer nagyobb létszámú honvédség idején. Sőt: a vizsgált időszakban (2000-2004) a személyi kiadások 63 százalékkal nőttek. Emellett a logisztika területén párhuzamosságok figyelhetők meg, ami pazarlóvá teszi a minisztérium gazdálkodását. A HM szerint az ÁSZ fejlesztésekkel kapcsolatos része nem számolhatott a gördülő költségvetés idei bevezetésével, mert a hivatal csak tavaly december 31-ig vizsgálta a minisztérium működését, ám azóta több általuk felvetett hiányosság is eltűnt. Ugyanakkor maradt néhány további - köztük a katonai stratégia költségvetésbe illesztése, amely várhatóan idén ősszel megtörténik. Fapál azzal támasztotta alá a haditechnikai fejlesztések költségvetési biztonságosságát, hogy a gördülő költségvetés és a belső tartalékok elegendő lehetőséget biztosítanak a fejlesztések megvalósítására, ugyanakkor "a tavalyinál kisebb idei katonai költségvetés miatt a NATO vállalásokat ugyan teljesítjük, ám néhány fejlesztés csúszást szenved" - fogalmazott Fapál László a HM közigazgatási államtitkára. Fapál többlet forrásként említette az esetleg létszámleépítéseket: 1000 fő leépítése évente 4 milliárd forint megtakarítást jelente a minisztériumnak. Ezt egészíti ki a HM ingatlanok, illetve cégek eladásából származó többletvétel, valamint a szeptembertől kezdődő HM alapította közhasznú társaságok összevonása, racionalizálása. Bocskai István a HM szóvivője szerint mindezzel "nemcsak egy működőképes, hanem jól működő minisztérium jöhet létre". Fapál említette a beszerzési és logisztikai tevékenység egységesítését, egyben a funkciók decentralizálását, "hogy a jövőben ne egy kézben egyesüljön az igény bejelentés, a beszerzés, és annak ellenőrzése".