Megkapta a Jobbik a Magyar Államkincstártól a részletfizetési lehetőséget - értesült a portál a választmányi ülésen részt vevő Sneider Tamás pártelnöktől. A párt korábban nyolc negyedéves részletfizetési lehetőséget szeretett volna kapni, de csak négy negyedévesre bólintott rá a MÁK, vagyis többet kell egy részletben visszafizetni.
A pártnak újabb, 136 milliós bírságot rótt ki az Állami Számvevőszék január végén, ezzel egymilliárdnyira nőtt a befizetendő büntetés összege, ami a párt megszűnését vetítette előre. A Jobbik felkészült a megszűnésre is, de elsődlegesen a részletfizetési lehetőségben bízott, ezt kapta most meg.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat