Bár a 2012-ben kezdett hét év után a szolgáltató kérelmére öt évvel hosszabbíthatta volna a Civil Rádió FM 98 frekvenciahasználati jogát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), értesülésünk szerint kedden más döntés született. Ekkor ült össze a Médiahatóság, hogy egyes vidéki frekvenciák után döntsön a Civil Rádiózásért Alapítvány médiaszolgáltatási jogosultságról is. A csatorna Magyarország legnagyobb nem profitorientált rádiója, ahol többek között Fiala János, Marton László Távolodó, Tallér Gábor, Thuróczy Gergely és Tóth Mónika is a műsorkészítők között van.
A lap értesülése szerint miközben a szolgáltató előzetesen azt az információt kapta, hogy a hosszabbításnak nincs akadálya, most már olyanokra hivatkozva határoztak másként, mint hogy sérült bizonyos esetekben a zene-szöveg arány, és hogy a magyar zenék aránya miatt korábban büntetést szabtak ki. Viszont ezek miatt a rádió befizette a büntetést, így elvileg nem képezhették volna alapját egy ilyen médiahatósági döntésnek.
Kapcsolódó
Az NMHH honlapjára is kikerült a hír: "a körzeti Budapest 98,0 MHz és a helyi Székesfehérvár 99,2 MHz frekvenciákon közösségi jelleggel működő Civil Rádió, illetve Vörösmarty Rádió hét év után lejáró hatósági szerződései ügyében a Médiatanács - tekintettel a szolgáltatók ismételt jogsértéseire, amelyek esetén a médiatörvény kizárja a hosszabbítást - nem újította meg a szolgáltatók médiaszolgáltatási jogosultságát."
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező