Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese egy vasárnapi, online sajtótájékoztatón hangsúlyozta: azt szeretnék elérni, hogy a kormánynak és az önkormányzatoknak minél előbb cselekedniük kelljen, amikor a légszennyezettség eléri a kritikus szintet. Tordai Bence hozzátette, Magyarországon évente 10-15 ezer ember hal meg a szennyezett levegő miatt, ráadásul a légszennyezettség a koronavírus-fertőzés tüneteit is súlyosbítja.
A Párbeszéd azt is indítványozza, hogy a tűzifatámogatást minél hamarabb és minél kiterjedtebb formában indítsák be, mert nagyon sok falu és város levegője szennyezett a rossz minőségű fűtőanyagok miatt - írta az MTI.
Kapcsolódó
Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy Budapest "elkezdett fulladozni" a rossz levegő miatt, a kormány "átgondolatlanul és kapkodva" meghozott intézkedései pedig nagymértékben sújtják a fővárosiakat. A "felelőtlenül, mindenféle tervezés nélkül" bevezetett ingyenes parkolás nemcsak közlekedési káoszt okoz, de a budapestiek életét is veszélyezteti - jelentette ki. A Párbeszéd elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy az ingyenes parkolás miatt nagyon sokszor alakul ki dugó, ami a közlekedésre és az egészségre is károsan hat.
A politikus egyúttal azt kérte, hogy a kormány az M0-s használatát tegye ingyenessé, és ezzel könnyítse meg a budapestiek és a főváros agglomerációjában élők közlekedését.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég