Jelentésében a brüsszeli központú Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) a légszennyezéshez köthető egészségügyi ellátással, a bekövetkező betegségek miatt kiesett munkanapokat és a halálesetekkel járó költségeket összegezte 30 európai ország 432 városa, köztük Budapest, Debrecen, Győr és Pécs esetében 2018-ban.
Az elemzés szerint a légúti megbetegedések miatti kiadások Bukarestben, Milánóban, Padovában, Varsóban, és Pozsonyban voltak fejenként a legnagyobbak - áll az Infostart által idézett tanulmányban. Ezekben a városokban az egy főre jutó kiadások közelítenek a háromezer euróhoz (mintegy egymillió forint). A legkisebb mértékű a légyszennyezés, és ezért a legalacsonyabb, mintegy 380 eurós (140 ezer forint) kiadással a Spanyolországhoz tartozó Tenerife szigetén élőknek kell számolniuk.
Budapest esetében az összkiadások mintegy 3300 millió euróra (mintegy 1200 milliárd forint) rúgnak, az egy főre jutó kiadás évente mintegy 677 ezer forint.
Debrecenben ez az összeg mintegy 300 ezer forint, Győrben mintegy 431 ezer forint, Pécsett pedig 330 ezer forint.
A jelentés kiemelte, hogy a városi légszennyezésért, valamint az amiatt bekövetkező elhalálozásokért legkiemelkedőbb mértékben az épületek fűtése, az ipari vagy a mezőgazdasági tevékenység mellett - különösen a kelet-közép-európai régióban - a közlekedés a felelős.
A becslések szerint a városi gépjárműhasználat egyszázalékos növekedése akár 0,5 százalékkal növelheti a költségeket. A tanulmány szerint a városi közlekedési szokások és a várospolitika kismértékű változásai is jelentősen befolyásolhatják a kiadásokat. A jelentésben ezért a fosszilisüzemanyag-alapú közlekedés csökkentésére, a fenntarthatóbb és nulla kibocsátású alternatív közlekedési eszközök használatának támogatására szólítanak fel.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot