Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára az MTI-nek elmondta: azért függesztik fel pályázatot, mert sok pályamű érkezett be, és az igényelt támogatások már meghaladják a rendelkezésre álló keretet.
Az államtitkár megjegyezte, hogy a kerékpárutak fontos helyen szerepelnek az Új Széchenyi Terv nemzeti programjaiban.
Az ügynökség honlapján közzétett tájékoztatás szerint az augusztus elejéig beérkezett pályázatok által igényelt támogatások összege jelentősen meghaladja a jelenleg rendelkezésre álló szabad keretet.
A KÖZOP 2011-2013 időszakában a kerékpárút-hálózat fejlesztésére előirányzott keretösszege várhatóan 4,87 milliárd forint.
A pályázat keretében kivitelezésre minimum 50 millió és maximum 500 millió forint, előkészítésre pedig 1 millió és 20 millió forint közötti támogatást lehet nyerni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le