A hónapok óta tartó csapadékhiány az értékesítést is befolyásolja, a hazai gabonakészlet jelentős része ugyanis a Dunán hagyja el az országot, idén azonban az extrém szárazság, így alacsony vízállás miatt a hajóforgalom gyakorlatilag megbénult.
Nyár óta gyakorlatilag nem hagyta el az országot a Dunán keresztül egyetlen rakomány gabona sem - mondta alapnak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Mindez elsősorban a raktárkapacitás végessége miatt jelent problémát, mára ugyanis a Duna mellett található összes raktárt kibérelték, a búza és kukoricatermés jelentős része még mindig a gazdáknál van.
Kapcsolódó
A kereskedők jó ideje nem vásárolnak elszállítással árut, a gabona tárolásáról pedig a termelőknek kell gondoskodniuk. A kereslet ugyanakkor még így is élénk, az ügyletek azonban későbbi elszállítással valósulnak meg. A termelőknek így nem áll pénzük a készletekben.
Petőházi Tamás szerint a szállítmányokat 15-20 százalékkal magasabb áron tudják a közúti fuvarozókkal elszállíttatni. A kilátások pedig nem túl kedvezőek: bár a napokban várható némi eső, a Duna vízállásában érdemi változást ez nem okozhat. Ahhoz, hogy a folyó újra hajózható legyen, több hónapnak kell eltelnie, a gabonakereskedelemben és a készletekben pedig legkorábban a jövő év tavaszán állhat vissza az egyensúly.
Ezzel együtt az árak is emelkednek - írta a lap.
Legolvasottabb
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Leállt az M3-as metró
Őrületes felajánlást tett Djokovic
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják