Amíg évente 130 ezer elhunyt között tízezer olyan 50-60 év közötti is van, akiket nem kellett volna még elveszítenünk, addig ezzel van feladata a kormánynak. Különösen azért, mert Magyarországon az unió átlagnál is jóval többen halnak meg a daganatos betegségekben - mondta Lázár János volt kancelláriaminiszter, a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos a The Economist Intelligence Unit (EIU) budapesti rendezvényén.
Szavai szerint fontos megértetni az emberekkel, hogy maguk is felelősek az egészségükért, s mit kell tenniük annak megőrzéséért. Mivel a működő mellrákszűrésre sem megy el sok helyen még az érintetteknek a fele sem, fFölmerül a kérdés, ha valaki nem él a térítésmentes megelőzés lehetőségével, akkor az ő betegsége, esetleg az elvesztése, kinek a felelőssége? Ha az állam megteremtené a feltételeket, hogy az egyéb daganatok szűrését is megoldaná, akkor már föl lehetne tenni a kérdést: hogy az, aki nem jelenik meg az ingyenes szűréseken, mennyi tb-járulékot fizessen. Az államnak nincs nagyon más eszköze, minthogy a társadalombiztosítási rendszer adta ösztönzőkkel éljen - mondta a politikus a napilap beszámolója szerint.
Kevés olyan daganat van, mint a tüdőé, amelynél bizonyított, hogy a dohányzás és a légszennyezettség közvetlen kiváltója. Joggal merül fel, hogy miért nem tesszük füstmentessé az országot. Lassan állást kell foglalni Magyarországon, hogy mi a fontosabb: a rágyújtás joga, vagy hogy az állam védje meg polgárait a dohányzók füstje okozta egészségi kockázatoktól - mondta Lázár János.
A miniszterelnöki biztos a témával kapcsolatban intézkedéscsomagot tett le a miniszterelnök és a kormány asztalára, ebben például a tiltaná a gépjárművekben és a társasházak közös területein való rágyújtást, illetve 2020 után születetteket eltiltanák a dohány termékek vásárlástól. Valamint tovább szigorítanák a dohánykereskedés szabályait - írta a napilap.
Fontos, hogy a magyar állam továbbra is foglalkozzon a dohánypiac szabályozásával, a tiltással és a kontrollal - válaszolta a Világgazdaság kérdésére Lázár. A javaslatai nagy része arra vonatkozott, hogy hogyan lehet a trafikrendszert szigorítani, a feketepiaci dohánykereskedelmet visszaszorítani, és a dohánytermékek egységes csomagolását bevezetni. E javaslatok egy része a parlament előtt van, és még decemberben elfogadhatják, egy másik részük pedig kormányrendelet formájában már megszületett.
Elmondása szerint komoly vitát váltott ki, de a Belügyminisztérium is támogatja az autóban dohányzás betiltását. Javasolja mindezek mellett, hogy a társasházak közös területein is tilos legyen a dohányzás.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)