Most az Állami Számvevőszék javaslatára felemelték az állami vezetők fizetését, és a kétmillió helyett szektortól függően 3-5 millió forintot is kapatnak a cégvezetők, de közben rögzítették az egyéb juttatások mértékét, és a cég teljesítményéhez kötötték a bérezést, így sokak fizetése nem is változott jelentős mértékben - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Lázár szerint a növekedés is indokolható, hiszen az állam az utóbbi években fontos vagyonelemeket vett magához, fontos, hogy a vagyonnal a cégek vezetői felelősen gazdálkodjanak. Ehhez pedig kell, hogy a piacon tevékenykedő cégekhez mérve is meg legyenek fizetve a nagy állami cégek irányítói. Ha ugyanis valaki nem kap fizetést, előbb-utóbb elveszi magának, vélte Lázár János a csütörtöki Kormányinfón. A kormány tízmilliókkal megemeli az állami fejesek fizetését
Az Index.hu korábban írt arról, hogy az állami cégek vezetőinek fizetését megemelték, a kormány döntése egyes vezérigazgatóknak éves szinten akár bruttó 30 millió forint pluszt is jelenthetett. A lépést egyebek mellett azzal indokolták, hogy az állami szféra béreit közelíteni kell a piaci bérekhez.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe