A Miniszterelnökséget vezető államtitkár rendelkezése csütörtökön jelent meg a Hivatalos Értesítőben. A miniszterelnökségi állások nagy része eddig is fontosnak és bizalmasnak számított. Egy tavaly májusban hozott és mostanáig hatályos utasítás C típusú ellenőrzést írt elő a miniszterelnöki biztosoknak és megbízottaknak, valamint a munkájukat közvetlenül segítőknek, a kormányfő sajtószerepléseit előkészítő munkatársaknak, a programszervezőknek, az elemzőknek, a miniszterelnöki levelezésben résztvevőknek, az állami vezetők titkárságán dolgozóknak, az informatikusoknak, továbbá a gazdálkodással, költségvetéssel és humánpolitikával foglalkozó alkalmazottaknak.
A Miniszterelnökségen - augusztus végén közölt adatok szerint - a 275 álláshelyből 225 van betöltve.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe