A 2022-es év a fővárosi ingatlanpiac alakulásán is nyomot hagyott. Az első negyedév ingatlanpiaci szárnyalása után, most inkább a bizonytalanság és a kivárás a jellemző.
Az energetikai paraméterek fontossága a keresletet is átalakította, előtérbe kerültek 20-40 négyzetméteres, belvárosi kislakások, de az év során természetesen a nagyobb alapterületű ingatlanok sem feltétlenül maradtak új tulajdonos nélkül - derül ki a Duna House elemzéséből.
A legnagyobb alapterületű, értékesített ingatlan a budai oldalon egy 1356 négyzetméteres irodaház a Bécsi út közelében, amelyért 410 millió forintot fizetett a vásárló, ezzel ez az ingatlan lett 2022 legalacsonyabb négyzetméteráron elkelt budai ingatlana is. Míg a legkisebb alapterületű, budai lakásért egy 18 m2-es, jó állapotú, téglaépítésű minigarzonért 827 ezer forintot kapott négyzetméterenként az eladó.
A pesti oldal kerületei között a leghatalmasabb alapterületű ingatlan, egy 750 négyzetméteres, lakható, XIX. kerületi monstrum, ami 98 millió forintért kelt el, vagyis kevéssel több mint 130 ezer forintért négyzetméterenként, ezzel elnyerte a legalacsonyabb négyzetméterárú idén értékesített budapesti ingatlan címet is.
Jó-e nekünk a kínálati piac?
Ha vevők vagyunk, egyértelműen. Ilyenkor az ingatlan iránt érdeklődők száma jelentősen csökken, a kínálat nő, az eladási idő kitolódik. Mivel nincsen elég vevő, benne van a pakliban, hogy az árak elindulnak lefelé, hiszen ilyenkor nem a vásárlók, hanem az eladók versenyeznek egymással. Vevőként sokkal könnyebben tudunk alkudni, pláne ha nem sürgős a lakásvásárlás.A legmagasabb négyzetméterárat egy, a Budai hegyekre néző, lenyűgöző panorámával rendelkező, másfél szobás lakásért fizették, amely igazi különlegesség, hiszen a Várban található. Az 52 négyzetméteres, nagyon jó állapotú kuriózum, 120,5 millió forintért talált új tulajdonosra, vagyis több mint 2,3 millió forintot fizettek érte négyzetméterenként. A pesti oldalon egy XIII. kerületi lakás nyerte el ezt a címet.
A 105 négyzetméteres, újépítésű lakás 241 millió forintért talált gazdára, közel 2,3 milliós négyzetméterárat fizettek az elvehetetlen dunai panorámával rendelkező lakásért, két nagyméretű gépkocsibeállóval és tárolóval együtt
Ezzel ez az ingatlan a Duna House közreműködésével legmagasabb áron értékesített, újépítésű, fővárosi lakás címet is elnyerte 2022-ben, míg a legalacsonyabb összegért vásárolt új lakás egy befektetésnek szánt, váci úti, 18 m2-es, kislakás volt, amelyért 22,1 millió Ft-ot, tehát 1,23 millió Ft-ot fizettek négyzetméterenként.
2022-ben olyan ügyféllel is találkoztak az ingatlanközvetítő munkatársai, aki inkább kevesebbet fizetett volna négyzetméterenként, de nagyobb alapterületű és mindenképpen újépítésű otthont képzelt el. Ebben az esetben az ügyfél kénytelen volt kompromisszumot kötni és a város külsőbb kerületeiben keresgélni. Végül 440 ezer forintos négyzetméteráron, egy XVII. kerületi, 222 négyzetméteres, újépítésű ikerházfélre tehetett szert modern, hőszivattyús fűtésrendszerrel, 98 millió forintos vételáron.
A legmagasabb összeget, közel 780 millió forintot egy jakuzzis, medencés, 340 négyzetméteres, nagyon jó állapotú, II. kerületi luxus okosotthonért fizettek, ez a tranzakció közel 2,3 millió forintot kóstált négyzetméterenként.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!