Lényegesen nagyobb volt a piaci lakáshitelek iránti kereslet a K&H-nál idén januárban, mint egy évvel ezelőtt. A befogadott lakáshitel-igénylések száma ötszörösére emelkedett – közölte a pénzintézet.
A korábbi visszafogott kereslet után 2024 első hónapja éles fordulatot hozott, jelentősen megugrott a lakáscélú hitelek iránti kereslet.
„Számítottunk az élénkülésre, de a januári adatok a vártnál is komolyabb keresletről tanúskodnak. Ez köszönhető részben annak, hogy az infláció lassulása miatt a reálbérek visszatértek a pozitív tartományba, emellett részben a jegybanki csökkentések és az önkéntes kamatplafon bevezetése miatt alacsonyabb kamatok eredményeként a háztartások egy része bátrabban vág bele nagyobb beruházásokba, például lakásvásárlásba” – értékelte az adatokat Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.
Kiemelte: ezzel összefüggésben a korábbi bizonytalan gazdasági környezetben elhalasztott költözéseket pótolják egyes családok.
Több pénz is kell
A januárban befogadott lakáshitelek átlagos összege is meghaladja az egy évvel korábbit: 15 millió forintról 21 millió forintra, azaz 40 százalékkal emelkedett, háromnegyedüknél pedig a futamidő több mint 15 év.
Az idén elindított új állami lakástámogatási rendszer, a csok plusz keretében még viszonylag kevés igénylés érkezett a pénzintézethez, ami részben azzal magyarázható, hogy a kedvezményes kölcsönöknél a szigorú szabályok miatt a lehetséges igénylőknek sok igazolást kell beszerezniük.
„Azt egyelőre korai megmondani, hogy az év hátralévő részében mekkora lesz a kereslet a piaci és a támogatott lakáshitelek iránt, de nagy valószínűséggel a múlt évhez képest növekedni fog a kihelyezések összege” – tette hozzá Árva András.
A lakossági hitelkereslet egyébként már a múlt év második felében erősödött.
- A K&H-nál a lakossági hitelállomány 4 százalékkal nőtt 2023-ban,
- az összes lakossági hitelt nézve az új folyósításoknál 33 százalékos volt az éves csökkenés, ugyanakkor a második félévben 71 százalékos volt a többlet az elsőhöz képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Idén már több mint 5000 milliárd forintunk jutott a kormányzati zsebekbe, Orbán Viktor mégsem lehet nyugodt

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Azt hittük itt a vége, de még csak most jön a fekete leves

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

400 forint felett is járt az euró, aztán jött az inflációs adat
Nincs menekvés, kétmilliós büntetés is jöhet: beindul a NAV ellenőrzés-sorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
