Mint ismert, csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány tovább szigorít a kijárási korlátozásokon és a járványügyi intézkedéseken: kötelező lesz a maszkviselés szabadtéren, bezárják az óvodákat, általános iskolákat (a tavaszi szünet végéig) április 7-ig, a középiskolákban, egyetemeken marad a távoktatás, március 8-tól két hétre bezárnak az üzletek, kivéve az élelmiszerboltok, a patikák, a drogériák és a benzinkutak. Emellett Magyarország kormánya kéri a foglalkoztatókat, hogy mindenhol, ahol lehet, tegyék lehetővé a távmunkát.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő ezeket Facebook-bejegyzésében értékelte, ahol sorra vette a meghozott intézkedéseket, valamint megfogalmazott pár olyan lépést is, amelyekre szükség lenne, hogy a harmadik hullám felfutását kezelni lehessen. Ezek között említette a tesztelés felpörgetését, a bevásárlási sáv kitolásáról, hogy ezzel a tömegnyomort az üzletekben enyhítsék.
Kapcsolódó
A szakértő cinikusan azt is megjegyzi, hogy mivel a helyiek nem tudnak parkolni, a Karmelita Kolostor és a Parlament környékén is ingyenessé kéne tenni a parkolást. Bejegyzésében jelzi, hogy az érkező kormányrendeletben talán ezek a lépések is helyet kapnak.
A kormány ugyan csak március 22-ig vezette be a szigorításokat, bízva abban, hogy két hét alatt javulhat a járványhelyzet, de Ferenci Tamás biostatisztikus, aki az Operatív Törzs munkáját is segíti, azt nyilatkozta, hogy a járványhelyzet érdemi javulása legkorábban áprilisban várható.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is