Szakmailag komolytalan válságról beszélni - reagált Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. Elnöke a jegybank vezetőinek korábbi nyilatkozataira a 43. közgazdász vándorgyűlés gazdaságpolitikai szekcióülésén. Vértes szerint nincs még egy olyan ország Európában, ahol a központi bank nem az ESA 95 szerinti államháztartási hiányszámokat használná akkor, amikor a deficitről nyilatkozik. Palócz Éva, a Kopint-Datorg tudományos vezérigazgató-helyettese is hasonlóan vélekedett, ám hozzátette: mind a monetáris, mind a fiskális politika irányítói részéről káros kommunikáció folyik, ám ennél nagyobb gondot jelent, hogy mintha a fiskális politika vezetői legbelül sem néznének szembe a valós problémákkal. Mindezt megelőzően Ferenczi Barnabás, az MNB főosztályvezetője rámutatott: a magyar gazdaságban komoly kockázatot jelent, hogy az állami szektor makacs külső hiányt generál. Az állam finanszírozási igénye - a hivatalos statisztikákon túl ide értve többek közt a MÁV-ot, az autópályaépítéseket, azaz a tágan értelmezett állami szektort - az MNB számításai szerint a GDP mintegy 8 százalékára rúg. (Ebből 3 százalékpont a beruházásoké, így nem biztos, hogy a legdurvább fiskális kiigazítási lépésekre van szükség - vélekedett Vértes András.) Ferenczi szerint a nemzetközi tapasztalatok arra utalnak, hogy nagy egyensúlyhiány csak ritkán marad fenn tartósan. Ahol mégis, ott jó volt a fiskális egyensúly, és/vagy az eurózónához való csatlakozás hatott stabilizátorként. Általában viszont az egyensúlyhiányt helyre hozó korrekciót gazdasági visszaesés és árfolyamválság, a hazai fizetőeszköz leértékelődése kísérte. Ahol mégsem ez a kedvezőtlen forgatókönyv valósult meg, ott szintén a fiskális pozíció kedvező mivolta segített elkerülni az összeomlást. Happy end tehát csak jó fiskális pozícióval érhető el - hangsúlyozta a jegybanki szakember. Hozzátette: 1995-ben Magyarországon is a fiskális pozíció javulása volt kulcsfontosságú. Tíz éve az árfolyamleértékelést követő infláció-megugrás csak átmenetileg segített, a tartós pozitív hatást a strukturális lépések okozták. Emlékezetes: akkor - szemben a jelenlegi törekvésekkel - adóemelésre (tulajdonképpen az adóalapok szélesítésére), és a folyó kiadások csökkentésére került sor. Ferenczi szerint a fiskális problémákra nem jelenthet megoldást az, hogy a növekedésre bízzuk a rendezést, hiszen az költségvetési szempontból - mivel nem fogyasztás, hanem export- és beruházás-vezérelt - kedvezőtlen szerkezetű, ráadásul a várható ütem sem túl magas. A kivárás ellen szól az is, hogy a vállalati beruházások - amennyiben élénkülés következik be - a külső forrásbevonás következtében tovább rontják a külső egyensúlyt. A költségvetési hiány elinflálása sem járható út, hiszen azt egyfelől a jegybanktörvény tiltja, de ha meg is lehetne lépni, legfeljebb pár évre nyújtana megoldást, az árfolyamleértékeléses stabilizáció pedig - mivel minden gazdasági szereplő devizakitettsége nőtt 1995 óta - destabilizáló hatással járna. Valós megoldásra van tehát szükség - hangsúlyozta Ferenczi, bár annak megjóslására nem vállalkozott, mi történik majd valójában. Vagy folytatódik az eddigi tendencia, azaz "csak túléljük valahogy", vagy válság következik be (az árfolyamon és a fizetési mérlegen keresztül a piac kényszeríti ki a korrekciót, bár ez az egyensúlyhiány forrását, a fiskális pozíciót nem tenné rendbe), vagy az illetékesek végre rászánják magukat a fiskális konszolidációra. Ez utóbbi alatt valódi lépéseket ért az MNB szakértője, nem az ESA-szabványok rugalmas alkalmazását, a PPP-konstrukciók és a kiszervezések elterjedését.