Az előkészítő munka zajlik, terveink szerint a létszámcsökkentés és béremelés a jövő év elejétől kezdődik. Minden esetben a legemberségesebb megoldásokra törekszünk, például nem veszünk fel új munkaerőt azok helyére, akik a közszolgálatból nyugdíjba mennek. Összességében pedig elmondhatjuk, hogy a magyar gazdaság elmúlt évekbeli jó teljesítményének köszönhetően ma nagyon sok területen nem munkanélküliség, hanem munkaerőhiány tapasztalható, éppen ezért a közszolgálatból távozók jó eséllyel el tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter írásbeli válaszában az MSZP-s képviselő Mesterházy Attilával, aki a közszférában dolgozók tervezett elbocsátásáról kérdezte.
Azt már korábban elmondta a miniszter, hogy akit lehet, nyugdíjazással küldenek el a központi közigazgatásból. Valamint azt, hogy a lépéssel nem spórolni akar a kormány: a terv az, hogy az elbocsátások után felszabaduló forrásokat a megmaradó állomány béremelésére fordítanák. Arról azonban eddig nem ejtett szót, hogy ez mikorra várható.
Gulyás egy interjúban már egyértelműsítette, hogy 10-14 ezer dolgozót rúghatnak ki a közszférából. Akkor is arról beszélt, hogy azt vizsgálják, kinek a munkája felesleges, vagy automatizálható, netán egyéb módon, jobb munkaszervezéssel kiváltható.
A fotó forrása: MTI Fotó/Bodnár Boglárka.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!