Kovács Árpád tudomása szerint az IMF 2,5 százalékos kamattal ad hitelt, és ez 4 százalékponttal alacsonyabb a piaci kamatnál; ez az előny jelenik meg Magyarország oldalán, ha megköti a hitelszerződést.
Miután az IMF "áll jót" helyettünk a neki kölcsönzőknél, ezért cserébe lehetnek elvárásai - mondta az elnök. Kovács Árpád beszélt arról is, hogy a parlament tovább nyitotta a Költségvetési Tanács véleményformálási jogát a mindenkori állami költségvetéssel kapcsolatban, továbbá törvény mondja ki: a testület használhatja az MNB és az ÁSZ infrastruktúráját tudományos igényű elemzésekhez.
A jövő évi költségvetés sarokszámainak korai elfogadásáról azt mondta: a világ annyira gyorsan változik, hogy fél évvel korábban nem láthatók az újabb követelmények.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég