Magyarországon a válságkezelésben felhasznált eszközök súlypontja továbbra is a munkahelyteremtésen van. Amennyi munkahely a koronavírus miatt megszűnik, a kormány annyi újat fog létrehozni - mondta Orbán Viktor kormányfő a PM épületében tartott megbeszélésen.
Ezt a célt kell szolgálnia a 2020-as és a 2021-es költségvetésnek valamint a gazdaságvédelmi akciótervnek is, melynek legfontosabb eszközei az állami munkahelyteremtés, a beruházások támogatása és az állami fejlesztési programok, bértámogatás a veszélyeztetett munkavállalóknak, adócsökkentés a munkahelyek megtartásáért, akár 0 százalékos hitel a vállalkozóknak, valamint megtörténik a 13. havi nyugdíj visszaépítése is - sorolta az értekezleten a miniszterelnök.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!