Az emberi erőforrás miniszter a lapnak azt mondta, kizárólag az orvos saját szakmai és emberi felelőssége, akár van járvány, akár nincs, hogy kit küld haza és kit nem. A betegek kezeléséről a szakmai kollégium döntött és nem a tárca, a kollégiumok dolgoztak ki ajánlásokat, amelyek alapján az orvosok dönteni tudtak, kinek a kezelését lehet "átmenetileg elhalasztani" - idézi a portál az interjút.
A kórházigazgatók kirúgását Kásler azzal indokolta, hogy az "egyik kiemelt kórház" vezetője (a portál szerint a szövegkörnyezetből kiderül, hogy az OORI-ről és Cserháti Péterről lehet szó) 422 jól felszerelt ágyból a határidőre nemhogy 253-at, de egyet sem biztosított. A fehérvári kórház igazgatója pedig nem követte az utasításokat, így kialakult egy góc a kórházon belül.
A kórházkiürítésekről még elmondta, hogy a külföldet látva a legrosszabbra kellett felkészülni, azt mindenáron el akarták kerülni, de Magyarországon "megfelelő időben, ideális ritmusban fontos és korai intézkedések történtek", egymillió lakosra vetítve jól áll az ország a halottak számát tekintve.
Elárulta azt is, hogy az 500 ezer forintos jutalom az egészségügyben dolgozóknak várhatóan nyáron, a Semmelweis-nap környékén érkezik.
Koronavírus
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá