Az új fertőzöttek száma alacsonyabb, mint az elmúlt napokban: 5481 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 586 123 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az elhunytak száma 18 703 főre emelkedett a mostani 252-vel.
Kapcsolódó
Az aktív fertőzöttek száma 189 244 főre emelkedett. Jelenleg 11 873 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1389-en vannak lélegeztetőgépen.
A tájékoztatásból kiderül, hogy egy nap alatt csupán 19,3 ezer új tesztet végeztek. A kedd reggeli számok alapján a laboratóriumi vizsgálatok 28,43 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a korábbi napokhoz hasonlóan magas érték. A pozitivitási arány csaknem hatszorosa a WHO ajánlásának, amely szerint a 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány több mint a duplája a WHO által maximális határként megszabott 12 százalékos értéknek is.)
Az oltást 1 636 436 ember kapta már meg, ebből 481 820 fő már a második oltását is - derül ki a kormányzati portál friss adataiból.
A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. A következő egy hét oltásaihoz megkezdődött a vakcinák kiszállítása a kórházi oltópontokra és a kormányhivatalokon keresztül a háziorvosokhoz. A következő egy hét oltási tervéről az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján számolnak be.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!