A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a legtöbb nemzetgazdasági ág termelésére kedvezőtlen hatást gyakorolt, de a piaci szolgáltatások és kisebb mértékben az ipar továbbra is a növekedés húzóerejét adták az első negyedév egészét tekintve - számolt be a KSH.
Az idei első negyedévben - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint - az előző negyedévhez mérten 0,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék volumene.
A kiigazított adatok szerint a magyar gazdaság tavaly 4,9 százalékkal, 2018-ban 5,1 százalékkal, 2017-ben pedig 4,5 százalékkal nőtt.
A KSH az első negyedéves GDP-ről szóló második becslését május 29-én teszi közzé, majd a leginkább várt adatot, a második negyedéves gazdasági zuhanásra vonatkozó első becslést augusztus 14-én publikálja.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett