Magyarországon jelenleg takaréklángon ég a járvány, de a fertőzés terjedése szempontjából nincsenek határok. Mivel a koronavírus a világ minden pontjára eljutott, így nehéz megjósolni, mikor és hogyan térhet vissza. Annak, hogy teljesen eltűnjön, vakcina nélkül gyakorlatilag nulla az esélye - fogalmazott Kemenesi Gábor a portálnak.
A járvány második hullámával kapcsolatban úgy vélte, az eddig ismert koronavírusok is szezonálisak. Ha ezeket a hullámokat rárakjuk egy görbére, akkor nemcsak a csúcsokat lehet látni, hanem azt is, hogy az őszi mindig magasabb. Ha elfogadjuk, hogy a vírus jelen van, könnyű levonni a következtetést: nagy a kockázat, hogy lesz második hullám és súlyosabb lehet, mint az első.
Béna, de működik
A maszkviselés, a távolságtartás és a kézmosás béna fegyvereknek tűnnek ugyan, de egyelőre ennyink van és működnek - fogalmazott a virológus. A fegyelem romlása viszont ellenünk játszik. Kemenesi hasonlata szerint most füstöl az avar, amit a figyelem lazulásával a szél lángra lobbanthat és akkor simán leég az egész erdő. Ez a vírus okozhat meglepetéseket, jobb, ha készülünk rá - figyelmeztetett.
A nyaralási tervekkel kapcsolatban a racionalitást és a tudatosságot hangsúlyozta, szerint ne most menjünk Horvátországba nyaralni, fogadjuk el, hogy pandémia van, minél inkább korlátozzuk a mozgásunkat, annál jobb, ami nem jelenti azt, hogy üljünk otthon a konyhában és sírjunk, de legyen józan eszünk, figyeljük a híreket, az aktuális javaslatokat - tanácsolta.
Nem a Kínából érkező csomagtól kell félni
Nem attól kell félni, hogy lehet-e vírus a Kínából érkező csomagon, mert az talán 50 millióból egy eset, hanem a mindennapi szabályokat - zárt térben maszkviselés, távolságtartás, kézmosás - kell betartani, fogalmazott.
A Pécsi Tudományegyetemen zajló kutatásokról elmondta többek között, hogy folyik a gyógyszerhatóanyagok keresése és tesztelése, valamint egy osztrák konzorciummal a vakcinafejlesztések is folynak. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem lehet megjósolni, mikor lesz elérhető a vakcina, ahhoz túl sok tényező befolyásolja.
Ne a hülyeség nyerjen teret!
Kemenesi arról is beszélt, hogy a kutatók munkáját rendkívüli mennyiségű álhír és szkepticizmus nehezíti meg. A legfrissebb tanulmányokat idézte, amelyek szerint 10 év múlva a vakcinaellenes mozgalmak elérése nagyobb lesz az online térben, mint az oltást támogatóké. Az oltástagadás miatt több megelőzhető járvány- például a kanyaró - is kitört már. Mint fogalmazott, a társadalom érdeke, hogy ne a hülyeség nyerjen teret, a megelőzés egyetlen módjának pedig csak azt látja, hogy kötelezővé kell majd tenni az oltást.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező