Bár a szolgáltatók jellemzően majd csak a hét elején akarnak beszélni arról, hogy a hatósági ár elrettentette-e őket PCR-teszteléstől, van aki már elhatározta, hogy folytatja - írja a Népszva. Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont (BEK) igazgatója nem nevezi józan üzleti döntésnek, hogy intézményük folytatja a tesztelést.
A BEK vezetője úgy számol, hogy a 19.500 forintos maximált árból csak akkor lehet kihozni a vizsgálatot nullszaldóra, ha naponta legalább százat végeznek belőle. Ugyanakkor, miután kiemelt társadalmi érdek a járvány elleni védekezésben a szűrés, azt akarják, hogy ennek megfelelő szerepet vállaljon az intézmény.
Emellett a BEK leválasztja a szűréseket az egyéb szolgáltatásokról és mind a PCR- (vírust kimutató), mind a már lezajlott fertőzést igazoló tesztelést külön épületben működtetik. Ha a vírusdiagnosztikára érkezőnél (az előszűrés ellenére) felmerül a gyanú, hogy a páciens esetleg beteg, vagy komolyabb tünetei lennének, ott helyben meg is tudják majd tetőtől talpig vizsgálni. Szükség esetén tüdőröntgenre is lesz lehetőség ebben az épületben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat