A jelenlegi járványügyi védelmi intézkedések fenntartása indokolt, legalább március 1-ig - jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón.
A kormány kéri majd az országgyűlést, hogy hosszabbítsák meg a járványügyi veszélyhelyzetet. A védelmi intézkedések fenntartását február második felében felülvizsgálják - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A kormányinfón az is elhangzott, hogy két esetben lehet enyhítés: ha jelentősen csökken a fertőzöttek száma, vagy ha kellő számban áll rendelkezésre vakcina.
A miniszter szavai szerint a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült megfékezni és kordában tartani a járvány magyarországi terjedését, de oltás hiányában bármilyen enyhítés romláshoz vezethetne.
Jöhetnek a vakcinák
A magar kormány úgy döntött, hogy - az engedélyezési eljárást gyorsítandó - mindegyik, a világon valahol már alkalmazott vakcina, amellyel már több mint 1 millió embert beoltottak, megkaphatja a felhasználási engedélyt.
A hazai felhasználás előtt minden behozott vakcinát a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ellenőrzi. Gulyás szavai szerint a veszélyhelyzeti felhasználás azt jelenti, be lehet hozni a vakcinát, csak alkalmazás előtt ellenőrizni kell.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!