A Kárpát-medencei magyar nyelvű média működésének támogatására jóváhagyott 1,9 milliárd forint a Bethlen Gábor Alapon keresztül jut el az érintettekhez. A pénz egyik felét, vagyis 950 millió forintot azonnal kell utalnia a pénzügyminiszternek, míg a másik fele a felmerülés ütemében folyósítható.
A jövő évi öntözésfejlesztések idei előkészítésére 594 millió forint fordítható. A nagyobb tételek a következők: a Keleti-főcsatorna és övcsatornáinak rekonstrukciója 274 millió, Jánossomorja város és térségénekfelszíni vízpótlása és öntözésfejlesztése 104 millió, a Szarvasi Holtág rugalmas vízpótlási lehetőségének kiépítése (I. ütem) 89 millió, míg a Homokhátság vízpótlásának harmadik üteme 88 millió forint.
Kapcsolódó
A kormány elrendelte a magyar-szerb határszakaszon, Kübekháza és Rábé között, 2019. szeptember 1. napjától az ideiglenes határátkelőhely megnyitását. Erre a célra a rendőrség 97 millió, míg a NAV 20 millió forintot kapott.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben