A nemzetközi hitelminősítő az osztályzatok megerősítéséhez fűzött elemzésében kiemelte, hogy a lengyel hazai össztermék (GDP) növekedési üteme az elmúlt öt évben jelentősen felülmúlta az Európai Unió egészének átlagát. A Moody's adatai szerint 2010 és 2014 között a lengyel gazdaság teljesítménye évi átlagban 3,1 százalékkal bővült; ugyanebben az időszakban az EU éves növekedési átlaga 0,9 százalék volt.
A lengyel gazdaság növekedési modellje 2009-ben is kikezdhetetlennek bizonyult: mindössze annyi történt, hogy a növekedési ütem valamelyest lassult, miközben sok más EU-társgazdaságban súlyos visszaeséseket mértek - hangsúlyozza a Moody's londoni elemzése.
A hitelminősítő várakozása szerint a robusztus lengyel növekedés hajtóerői, köztük a magánszektorbeli erőteljes fogyasztás hatása 2015-ben és 2016-ban is kitart. A Moody's ennek alapján erre a két évre is 3 százalék feletti GDP-növekedéseket valószínűsít reálértéken a lengyel gazdaságban.
Másoknak is tetszik
A lengyel gazdaság teljesítményére más nagy londoni házak is igen derűlátó előrejelzéseket tartanak érvényben. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzőstábja hétvégi helyzetértékelésében jelentősen javította is a lengyel gazdaságra vonatkozó prognózisait. A ház közölte: 2015-ben az eddigi 3,3 százalék helyett 3,6 százalékos növekedést vár Lengyelországban, 2016-ra szóló növekedési előrejelzését pedig 3,2 százalékról 3,5 százalékra emelte.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) e héten Londonban ismertetett idei második átfogó előrejelzésében 2015-re és 2016-ra is 3,4 százalékos növekedést jósolt a lengyel gazdaságban a tavaly mért hasonló ütem után. Az EBRD az idei évre szóló becslését szintén javította, januárban összeállított előző térségi prognózisában ugyanis még 3 százalékos lengyel gazdasági növekedést jósolt 2015-re.
Az EBRD a felülvizsgálathoz fűzött indoklásában kiemelte, hogy a lengyel gazdaság növekedési üteme tavaly a kétszeresére gyorsult, és a növekedés szerkezetén belül továbbra is jól kiegyensúlyozott a beruházások és a fogyasztás részaránya.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni