Áprilisban 620 milliárd forint lett az államháztartás központi alrendszerének hiánya, így pedig az éves hiány négy hónap alatt közel 2 709 milliárd forintra nőtt az éves hiány – derül ki a Pénzügyminisztérium „A költségvetés minden forrást biztosít a családok védelméhez” című közleményéből.
Az összeg úgy jött ki, hogy
- a költségvetés 2 671 milliárd forintos hiányt hozott össze,
- a TB pénzügyi alap 77 milliárdot,
- az állami pénzalapok pedig 39 milliárd forintos többletet realizáltak április végére.
A kormány tavaly 3400 milliárdra becsülte az éves hiányt, ennek 79 százalékát azonban már április végére elértük.
– írták.
A korábbi években távolról sem volt még ilyen mértékű a hiány áprilisban – hívja fel a figyelmet rá a Portfolio. A negyedik hónapban a költségvetés egyenlege átlagosan mínusz 67 milliárd forint, a mediánértéke pedig mínusz 36 milliárd forint. Ezt megelőzően tavaly volt egy jelentősebb deficit, 326 milliárd forint értékben, de a szakportál szerint ehhez képest is kimagasló a hiány, ahogyan az az alábbi grafikonról leolvasható.
A hiány okai a minisztérium állítása szerint:
- több pénzt költöttek idén nyugdíjakra és egészségügyre, mint tavaly ilyenkor,
- a távhő-, áram-, és gázszolgáltatók rezsicsökkentés miatti kompenzációra közel 850 milliárd forintot költöttek el,
- a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére is sok pénz ment el,
- lakástámogatásokra pedig 60 százalékkal többet fizettek ki.
A kedvezőtlen számok arra is utalhatnak, hogy a tervezettnél sokkal kedvezőtlenebb a makrogazdasági helyzet, ez pedig a költségvetési számokon is látható:
- alacsonyabb gazdasági növekedés,
- magasabb infláció.
Ez pedig ahhoz vezet, hogy a kiskereskedelmi költések visszaesnek, ami csökkenti az áfabevételeket, a bevételek csökkenése pedig a hiány növekedését jelenti.
A hónap végére Budapest pénze is elfogyhat
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint még van némi pénz a főváros számláján, azonban az is hamarosan elfogy.Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)