A Költségvetési Tanács egyetértése mellett a kormány csütörtökön benyújtotta az Országgyűlésnek a 2023-as költségvetést módosító törvényjavaslatot.
Az elrendelt veszélyhelyzet miatt a kormány korábban már kormányrendelettel módosította a 2023-as büdzsét, szem előtt tartva az Országgyűlés által már elfogadott irányvonalakat – közölte a Pénzügyminisztérium.
Fontos változás a rendeletben kihirdetett módosításhoz képest, hogy
a most benyújtott törvényjavaslatban még nagyobb arányú államadósság-csökkentéssel számol a kormány, a GDP-arányos államadósságot 73,5 százalékról 69,7 százalékra javul 2023 végére.
Kiemelték: a 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése. A kormány jelentősen emelte rezsivédelmi alap forrásait annak érdekében, hogy megvédje a magyar családokat és a magyar vállalkozásokat az elszálló energiaáraktól és fenntartsa a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás erejéig.
A rezsivédelmi alap összege így közel négyszeresére, a tervezett 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelkedik.
A költségvetés a 15 százalékos nyugdíjemelés fedezetét is biztosítja, amely a tizenharmadik havi nyugdíjra is vonatkozik. A kormány megőrizte a költségvetés megemelt forrásait az oktatásban és az egészségügyben is, sőt, mindkét ágazatban béremelésekkel számolunk.
A családtámogatásokra fordítandó emelt források megmaradnak, ezek köre is bővül. A 30 éves koruk előtt gyermeket vállaló édesanyák mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól az átlagbér szintjéig. Kiemelt cél a teljes foglalkoztatás fenntartása, ezért a munkahelyvédelmi programok 2023-ban is folytatódnak, a munkát terhelő adók nem emelkednek.
Arra számítunk, hogy a magyar gazdaság az év egészében elkerülheti a recessziót, éves szinten 1,5 százalékkal erősödhet, továbbá célunk az, hogy az infláció mértékét az év végére egyszámjegyűre szorítsuk
– fogalmazott a Pénzügyminisztérium.
A kedvezőtlen világgazdasági környezet miatt a kormány a központi tartalékot is megemelte: a tervezett 170 milliárd forintról 255 milliárd forintra nő a tartalékok összege.
Az intézkedések ellenére is jelentősen csökken a hiány mértéke 2022-höz képest: a különleges gázkészlet-vásárlás nélkül számított 4,9 százalékról a GDP 3,9 százalékára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Új korszak kezdődik az OTP-nél

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Orbán Viktor: Barátok kellenek, nem ellenségek

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Évtizedes csúcsokat döntenek a kamatok az Egyesült Államokban

Az árak nyugatiak, a bérek keletiek – gazdasági csapdában Magyarország?

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

A Bankszövetség is elmondta véleményét a friss devizahiteles döntésről
