Korózs Lajos szocialista politikus tette fel azt a kérdést Rétvári Bence államtitkárnak, hogy hányan kapnak ma több százezer forintos vagy akár milliós nyugdíjat. Rétvári az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai alapján válaszában közölte: 2014-ben 674-en, 2015-ben 923-an, 2016-ban pedig már 1944-en kaptak legalább 300 ezer forintnyi nyugdíjat, azaz egy év alatt megkétszereződött, két év alatt pedig majdnem megháromszorozódott a számuk. Eközben a szolgálatban töltött évek átlaga nem változott: az továbbra is 44,1 év - olvasható a portálon.
Rétvári válaszában elmondta azt is: "ma már a nyugdíjasok csaknem a 70 százalékát megkapják annak az összegnek, amit aktív éveikben kerestek. Míg ez az arányszám a szocialista kormányzás mélypontján mindössze 54 százalék volt, addig tíz év alatt, 2016-ra 67 százalékra emelkedett."
Rétvári szerint a legmagasabb és legalacsonyabb nyugdíjak közötti különbség egyébként nem is számít nagynak Magyarországon: mint írja, a Handelsblatt elemzése szerint "a németországi nagyobb cégek menedzserei átlagban 93-szor annyit kerestek tavaly, mint ugyanazon cég alkalmazottai". Ezzel szemben Magyarországon nincsenek ekkora különbségek a keresetek és ennél fogva a nyugdíjak között sem - írja, bár ennek arányáról már nem közölt adatokat.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra