Jellemzően borús, csapadékos időjárásra számíthatunk az előttünk álló egy hónapban - legalábbis az időkép.hu előrejelzése alapján.
Február utolsó hétvégéjén még lehet számítani éjszakai fagyokra - később ilyen már csak mutatóban fordulhat elő, havazásra, ónos esőre pedig már egyáltalán nem kell számítani.
Februárhoz képest március elején enyhe fölmelegedés várható majd az átlaghőmérsékletet nézve, ugyanakkor, már ezen a héten megjelennek a 12-13 fokos napi hőmérsékleti maximumok. A harmadik hónap elején tartósan 10 fok felett maradhat a maximum, majd március idusa környékén egy kisebb lehűlés érkezhet.
Ami rossz hír, hogy tartósan esős időjárás jöhet március első három hetében, s ha éppen nem lesz csapadék, akkor is a borús idő lesz a meghatározó.

Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le