Másodpercenként 26 ezer csésze kávé fogy el, ezzel a világ egyik legnépszerűbb itala. Sok kutató foglalkozik azzal, hogy árt-e, használ-e, milyen a hatásmechanizmusa. Korábban egészségtelennek, ártalmasnak tartották, mostanában jótékony hatást is tulajdonítanak neki.
A szív- és érrendszeri betegségeket vizsgálva azt tapasztalták, a kávét fogyasztóknál 10-15 százalékkal kevesebbszer fordulnak elő - mondta Antal Emese dietetikus a rádióban. Persze a kávénál is fontos a mennyiség. A szakember szerint napi 2-3 csészényi nem lehet ártalmas egy egészséges felnőtt számára.
Kapcsolódó
Annyi bizonyos, hogy van egy enyhe vízhajtó hatása, ezért nem mindegy, hogy presszókávét, vagy hosszú kávét iszunk. Aztán jönnek a belevalók.: a tej, a cukor, a méz, újabban a különféle szirupok - ezeknél egy dolgot föltétlenül figyelembe kell venni: nem épp kalóriaszegények. Önmagában ugyanis a kávé nem hizlal.
Felmerülhet a kérdés, főleg így iskolakezdés tájékán, hogy az álmos gyerek ihat-e kávét. A dietetikus szerint egy felsős, még inkább egy középiskolás gyermek szervezete már képes lebontani a koffeint, tehát alkalmanként fogyaszthat. Az viszont tény, hogy a tea jobb hatású, mert lassabban pörgeti föl a szervezetet és a hatása tovább tart.
Aki gyomor- vagy bélrendszeri betegségben szenved, mindenképp kérjen tanácsot az orvosától, hogy milyen, és főleg mennyi kávét fogyaszthat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Félelmetes belegondolni: Mi történik, ha az Egyesült Államok elveszíti a kereskedelmi háborút?

Csökkent az amerikai GDP

Elképesztő fordulat: Nagy Mártonnak igaza lesz a GDP-vel, már nem kell sokat várni rá

Beindultak a fűnyírók, de zöldzsákhiány bénítja Budapest kertvárosait

Már tárgyalnak a kínaiak a németországi autógyárak felvásárlásáról

Újabb BKK-járatokon lesz elsőajtós felszállás

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról
