Megrohamozhatják az érdeklődők a Magyar Hadsereg toborzó irodáit, ugyanis a kormány napi 950 forintról napi 1250 forintra emelte a legénységi állományú katonák élelmezési normáját - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent Honvédelmi Miniszteri (HM) rendeletből.
A katonák igazából ingyen ebédet kapnak, de ezentúl már 1250 forint értékű lesz az ellátásuk. A Magyar Honvédség karrieroldalán is az szerepel, hogy a közkatonáknak, őrvezetőknek, tizedeseknek és szakaszvezetőknek ingyenes ebéd jár.
A búvárok és az ejtőernyősök pedig még jobban járnak, hiszen az ő normájuk az eddigi 1100 forintról 1300 forintra ugrik. A repülős egységhez tartozó katonák viszont nem kaptak ilyen jó hírt, nekik változatlan marad az eddigi 1800 forintos napi keret.
A legnagyobb mértékben pedig a külföldi békefenntartó missziókban szolgáló katonák élelmezési normáját emelték meg: az eddigi 1050 forint helyett már 1900 forint értékben ehetnek a katonáink például Afganisztánban.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter júniusban beszélt arról, hogy a jövő évi költségvetésben majdnem 86 milliárd forinttal több jut a honvédség fejlesztésére, amely összesen 513 milliárd forint. Ennyit szerinte még sosem fordítottak a terület fejlesztésére. Ebben az összegben benne van a katonák ellátása, illetmények és személyi juttatások.
De ebből az összegből fedezik a katonák képzését, felvételét, megtartását és utánpótlását, illetve a haderőt is ebből fejlesztik. Pár éve még mintegy 5-5,5 ezer főre becsülték a létszámhiányt a honvédségnél. Egyes katonai szakértők szerint azonban a valós hiány nagyobb lehet, a honvédség humán szerkezetében súlyos torzulások mutatkoznak.
A fotó forrása: HM/Szűcs László
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani