A jóslat a coloradói és montanai egyetem geológusaitól származik, akik alaposan megvizsgálták, hogy mikor voltak különösen nagy, a Richter-skála szerint 7-esnél erősebb földrengések 1900 óta. Arra jutottak, hogy az ilyen nagy rengések sokkal gyakrabban fordulnak elő olyan években, amelyek a Föld forgásának lassulását követik.
A Föld forgása ugyanis lassul, de nem egyenletesen, hanem vannak ciklusok, amikor jobban mint máskor. Itt a másodperc ezredrészéről van szó, és egy-egy lassulási periódus néhány évig tart. A geológusok szerint a nagy földrengések általában 5 évvel az ilyen lassulási periódusok kezdete után szoktak jelentkezni.
A kutatás szerint éppen négy éve indult be egy lassulási periódus, és ezért arra számítanak, hogy jövőre lesz esedékes egy újabb nagy földrengési hullám. Hogy a Föld forgásának lassulása miért erősíti fel a földrengéseket, azt csak találgatják, egyelőre csak a jelenségek együttjárására hívták fel a figyelmet - olvasható a portálon.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat