A 2008-as 160 milliárd forinthoz képest akár megháromszorozódhat a személyi hitelek állománya. A megfontolt költekezés érdekében újra karácsonyi tájékoztató kampányt indított a jegybank. Binder István kiemelte: a panaszok száma nem csökken, mintegy 1200 fogyasztási hitellel kapcsolatos panasz érkezett az MNB-hez novemberig.
Binder arról beszélt, hogy a jegybank honlapján elérhető fogyasztási hitel és lízingválasztó kalkulátor tájékoztatást nyújt, összehasonlítást tesz lehetővé, és mobiltelefonon is elérhető, előzetesen érdemes tájékozódni. A hitel típusától és az azt kínáló pénzügyi intézménytől függően akár 45 ezer forint is lehet az eltérés a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos hitel esetében.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező