A piac arra számít, hogy a grémium ezúttal sem változtat az alapkamat 13 százalékos szintjén és a kamatfolyosó két szélén. A jegybank legutóbb szeptember 27-én emelt alapkamatot, akkor 125 bázispontos szigorítást hajtott végre az augusztusi 100 bázispontos emelés után. A kilencedik hónapban megtartott ülést követően bejelentették az alapkamatemelési-ciklus leállítását.
A monetáris szigorítás ugyanakkor októberben más eszközökkel folytatódott, az MNB rendkívüli bejelentéssel megemelte a rendszeresen megtartott jegybanki tenderek kamatát 18 százalékra; a heti helyett azóta naponta szervezett betéti tenderek kamatát a piac irányadónak tekinti.
A központi pénzintézet hivatalos kommunikációjában a decemberi kamatdöntő ülést követően megerősítette: a szigorú monetáris kondíciók tartósak maradnak, az alapkamat jelenlegi szintjének fenntartása szükséges ugyanis az árstabilitási cél eléréséhez.
Matolcsy György jegybankelnök néhány nappal ezelőtt a Gazdasági Versenyhivatal elnökével folytatott megbeszélést követően azt nyilatkozta: az infláció mielőbbi és tartós letörése nyithat utat ahhoz, hogy a kamatok mérséklődjenek, és az alacsonyabb kamatkörnyezet támogassa az intenzív, zöld növekedési fordulatot, elősegítve ezzel az ország fenntartható felzárkózását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban